letöltés

Bemutatkozás:

Emlékeim szerint 10 éves lehettem, amikor elkezdtem ismerkedni a fotográfia világával, melyben hű társam a szüleimtől kölcsönkért roll-filmes fényképezőgép volt. A mai napig őrzöm azt a fényképezőgépet.

Volt egy-két kitérő az utamon, majd 1992-ben újra elkezdődött a fotográfiával közös életem. Az ismételt találkozás „szerelemmé” alakult, mely azóta is töretlenül tart.

Pályám során 3 ember volt nagy hatással rám a ma is élő és alkotó fotóművészek közül. Név szerint Baricz Kati, Eifert János és Balla András, akiknek emberileg és szakmailag is sokat köszönhetek.

A fotográfia egyik csodás ága volt rám igen nagy hatással, mégpedig az emberábrázolás. Azon belül is az esküvő-baba-mama-portfólió fotózás.Miért szeretem? Talán, mert átélhetem a párral egybekelésük boldog óráit, örömteli pillanataikat, és a képek elkészítésének örömét időről-időre. Majd a várandósság boldog pillanatait, s végül egy apró csöppség megszületését is.

Ezen fotózásokat az egész ország, illetve a környező országok bármelyikében vállalom. Fejlődésem érdekében rendszeres látogatója vagyok a szakmai továbbképzéseknek (workshopoknak).